A kiskutyám megtalálta az autóban a Castrol olaj flakonját

Én is nagyon szeretem a kisállatokat, csak úgy, mint rajtam kívül sokan mások.  Van egy kutyusom is, őt Lilinek hívják. Már kiskoromban is nagyon szerettem volna egy kutyát, de a szüleim nem engedték. Nem is baj, így legalább sosem volt gond belőle, hogy ki neveli, és ki eteti a kutyát. Most pedig, hogy egyedül élek a saját lakásomban, senki nem szól bele, hogy mit és hogyan csinálok. És abba sem, hogy hogyan nevelem a kiskutyámat. Mielőtt kutyám lett, elolvastam néhány könyvet és a kutyás barátaimtól is rengeteg tanácsot kaptam, így nem féltem belevágni a dologba. Tudtam már régóta, hogy milyen kutyát szeretnék, hogy fiú legyen vagy lány, mi legyen a neve, és minden egyebet. Alig vártam, hogy végre hazahozhassam Lilit. Azóta pedig a legnagyobb szeretetben élünk közösen és imád nálam lenni, én pedig imádom, hogy nálam van.

Van a lakásomban egy kisebb helység, amit én kamrának használok, ha lehet rá egyáltalán ezt a szót használni. Ennek a helynek az a lényege, hogy a nem minden nap használatos dolgokat itt tárolom. Kéznél vannak, de még sincsenek szem előtt. Például az autómhoz való kellékeket is itt tárolom, a Castrol olaj és minden egyéb is ott van, kéznél, ha bármikor szükség lenne rá. Általában Lilinek is egyszerre szoktam nagyobb mennyiségű kutyaeledelt venni, és a nagyobb zacskókat mindig ide teszem be. Ezt az ajtót mindig kulcsra zárom, így nem tudja még csak véletlenül sem kinyitni. Nem szeretném elképzelni, hogy mekkora káoszra jönnék akkor haza, ha ő beszabadulna a több kilós kutyakaja mellé. Szerintem egy napig porszívózhatnék az egész lakásban.

Lili egyébként egy nagyon kedves és okos kutya, nem mellesleg nagyon engedelmes is és könnyen tanul. Hamar megtanulta, hogy hogyan kell viselkedni a lakásban, és hogy nem szabad tönkre tenni semmit, mert annak a gazdi nagyon nem örül. Illetve azt is nagyon jól tudja, hogy hogy kell bánni az idegenekkel. Mindig is ilyen kutyusra vágytam és nagyon örülök, hogy egymásra találtunk. A barátaim és a családom is nagyon oda van érte, apukám sokszor csak azért jön át, hogy megsétáltathassa egy kicsit Lilit. Lili az ő gyermekkori kutyájára emlékezteti, így aztán apukám még jobban odavan érte.

Egy évvel ezelőtt vettem egy autót, ami szerencsére egy nagyon jó vétel volt, ugyanis azóta sincs semmi baja, nem romlott el, nem állt meg csak úgy az út közepén, úgyhogy nagyon örülök neki, bár ezt gyorsan le is kopogom az asztal alján. Lili is szereti az autót, bár az elején nagyon félt tőle és nem szeretett autóval utazni. DE voltak alkalmak, amikor nem hagyhattam őt otthon, így jönnie kellett velem, emiatt pedig muszáj volt ehhez hozzászoknia. Állatorvoshoz is általában autóval szoktunk menni, mert az orvos egy kicsit messze van ahhoz, hogy fél órákat buszozgassak egy kutyával. Ez persze még az autóvásárlás után volt, ez ugye egy éve volt, most már teljesen hozzászokott a kisasszony ahhoz, hogy őt is furikázom, sőt, néha megáll az autó mellett és várja, hogy nyissam neki az ajtót, de mikor közlöm, hogy most nem autókázunk, hanem megyünk futni, akkor egyből elfogy a lelkesedés, de bemelegítés után már egyből vissza is jön a kedve.

Egyszer az autóban hagytam a Castrol olaj flakonját, amit a kutyuskám meg is talált hátul a hátsó ülések alatt és jól meg is ugatta. Mivel elfelejtettem, hogy a flakon ott van, nem tudtam, hogy mit ugat ennyire a kutya. Már azt hittem, hogy valamilyen állat szabadult be a kocsiba, teljesen meg voltam rémülve. Hátra néztem és megláttam a flakont, amit aztán egyből ki is dobtam a kukába, mielőtt Lili elkezdte volna az olajas flakont rágcsálni. Teljesen megfeledkeztem róla, mert akkor volt rutin ellenőrzésen az autó egy autószerelő ismerősömnél, utána pedig egy hétig nem is használtam az autót, mert mindennap akkora forgalom volt, hogy autóval sosem értem volna oda sehova. Így aztán meg is feledkeztem a flakonról. Még szerencse, hogy csak az volt ott a kocsiban és nem valami állatka, ami szétrágott volna mindent. Mindenesetre a tanulság számomra ebből az volt, hogy nem szabad rendetlennek lenni.